Pályázat ismertetése
Szentes Város főterének büszkesége az egykori Petőfi Szálló és színház a századforduló kiemelkedő szecessziós alkotása Komor Marcell és Jakab Dezső építészpáros nevéhez fűződik. Az épületben eredetileg étterem, kávéház, üzletek, az emeleten pedig szobák kaptak helyet, udvari szárnya vigadó volt.
Az épületegyüttes a XXI. század kezdetét igen amortizált állapotban élte meg, több ütemben történő revitalizációja folyamatosan zajlik. 2017-ben elkészült az 500 m2 nagyságú „Szentes Szecessziós Ház”. 2021-re uniós, hazai támogatásokból és városi önerő felhasználásával további 2500 m2 felújítása történt meg, így újra megnyithatta kapuit az épület udvari szárnyában a színház. A teljes beruházást az eredeti tervek alapján álmodták újra a tervezők, Szabó János építész és Szenes István belsőépítész.
Az épület működtetését a Szentesi Művelődési Központ végzi és a Szegedi Pinceszínháznak ad otthont az intézmény. A Szentes Szecessziós Ház nyitott közösségi tere sokszínű programot kínál, emellett a városi fúvószenekar és a néptáncegyüttes próba- és előadóterei.