TRIBE Budapest Airport Hotel

LISZT FERENC NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR, 2-ES TERMINÁL 1185, BUDAPEST

Az ingatlanfejlesztés célja és koncepciója

A létesítmény rendeltetése, funkciója

A TRIBE Budapest Airport Hotel a legújabb szállodafejlesztés a budapesti repülőtéren, amelyet a WING a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel együttműködve valósított meg. A már meglévő ibis Styles és az újonnan épült TRIBE hotel egymással közvetlen összeköttetésben működik. A két szálloda komplementer szerepben, egymást kiegészítve tudja kiszolgálni a repülőtérhez érkező utazók különböző igényeit – legyen szó üzleti utazókról, dizájnkedvelő életstílus-vendégekről vagy éppen költséghatékony szállásra vágyó turistákról. A szálloda 2025 májusában nyitott, ezzel a szintén WING által fejlesztett, Liberty vegyesfunkciós épületében elhelyezkedő TRIBE Budapest Stadium után a második TRIBE hotel Budapesten. A 2017-ben, Ausztráliában alapított TRIBE hotelmárka világszerte több, mint 20 működő szállodával büszkélkedhet a világ meghatározó városaiban és turisztikai központjaiban, többek között Amszterdamban, Perthben, Londonban, Párizsban és Budapesten. Emellett jelenleg több mint 30 új szálloda fejlesztése van folyamatban. Egy dizájnközpontú, új generációs szállodamárka, amely az urbánus életstílust és a praktikumot ötvözi elérhető áron. A cél, hogy a vendégélményt új szintre emelje egyedi dizájnnal, inspiráló közösségi terekkel és tudatos szolgáltatásokkal. Magyarország legnagyobb nemzetközi repülőtere kiemelkedő fontosságú helyszín a hazai turizmus szempontjából, ezért a TRIBE Budapest Airport Hotel 2025-ös megnyitása jelentős mérföldkő volt a WING számára: hiszen a szálloda átadásával csatlakozott azon ingatlanfejlesztők szűk klubjához, akik már legalább 1000 szállodai szobát hoztak létre Magyarországon. Az új hotel építése egy újabb fontos lépés volt annak érdekében, hogy a repülőtéren és annak környezetében a növekvő utasforgalom mellett is magas színvonalú, kényelmes és változatos szolgáltatásokat biztosítsanak. A TRIBE Budapest Airport Hotel nemcsak a Budapest Nemzetközi Repülőtér infrastruktúráját fejleszti, hanem tovább erősíti a főváros pozícióját, mint kie

Fejlesztés típusa

Új építés

Helyszín és kapcsolat a környezettel

Az épület formavilága a repülőtéri környezethez igazodik, szoborszerű megjelenésével új építészeti értéket adott Ferihegynek. Elhelyezkedésének és szolgáltatásainak köszönhetően széles nemzetközi közönséget szólít meg, akiknek fontos a gyors hozzáférés a reptérhez, valamint a stílusos környezet.

Építészeti, belsőépítészeti és városfejlesztési koncepció

Kortárs stílus, merész színek, mix & match elrendezés, városi hangulat, minden tér egyedi, mégis koherens. A koncepciót az este'r partners készítette, a skandináv letisztultságot idéző design kialakításában pedig Virgo Haan észt fotóművész különleges alkotásai is közreműködnek. A TRIBE márka minden szállodájában megjelenik az adott helyszínre jellemző „signature piece”. Itt ez a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által, egyedi TRIBE kék színben készített „csőkutya”, amely minden szobában megtalálható.

Fényképek

Slide 1
Slide 2
Slide 3
Slide 4
Slide 5
Slide 6
Slide 7
Slide 8
Slide 9
Slide 10
Slide 11
Slide 12
Slide 13
Slide 14
Slide 15

Kivitelezés, különleges műszaki megoldások

  • Kivitelezés kezdete2023-08-21
  • Kivitelezés befejezése2025-04-18

Különleges műszaki megoldások ismertetése

o A hetedik emeletet részben és a hatodik emeletet teljesen körbeölelő, íves függönyfal készült, ezek nem síküveges felületek, így a fénytörések kiküszöbölésére külön hangsúlyt kellett helyeznie a kivitelezőnek o Kiemelt elvárás volt a csillogásmentes üvegfelületek telepítése a BUD repülésbiztonság miatt

A fejlesztés finanszírozása és értékesítése, bérbeadása

  • Telek területe (m²)nem releváns
  • Beépített terület (m²)nettó 8005
  • Zöld terület (m²)~ 1500
  • Bruttó szintterület (m²)szintterület bruttó 8801 m2
  • Értékesíthető nettó terület (m²)nettó 8005 m2
  • Teljes építési költség (millió Ft)na
  • Önerő (%)na
  • Hitel (%)na
  • Állami támogatás (%)na
  • Értékesítésből (%)na
  • Egyéb (%)na
  • Kivitelezés befejezésekor (%)na
  • 2025 végén (%)na
  • 1 évvel a befejezés után (%)na
  • Pályázat beadásakor (%)na
  • Szállodaltelítettség67

Innovatív műszaki és környezettudatos megoldások

  • EPC energetikai tanúsítványo az épület energetikai besorolása: A o CO2 kibocsátása: A+; 87% (25.35 kg/m2év) o Hasznosított megújuló energia mennyisége: 41.76 kWh/m2év
  • Megújuló energiák hasznosításao esővíz záportározó, ami lehetővé teszi öntözéshez a szürke víz használatát o hőszivattyúk kerültek beépítésre o BUD felől távhő bekötést kapott az épület, ami a kiindulásnál csatlakozásik a BUD napelem és hőszivattyú parkjára
  • Passzív design megoldásokA TRIBE Budapest Airport Hotel a design és a fenntarthatóság szimbiózisát testesíti meg. A 167 szobás, 4 csillagos superior szálloda már építészeti és belsőépítészeti koncepciójában is ökotudatos szemléletet képvisel: a tervezés során hangsúlyos szerepet kapott az energiahatékonyság, a környezetbarát anyaghasználat és a hosszú távon fenntartható üzemeltetés. A TRIBE nem pusztán szálloda, hanem egy új generációs lifestyle márka.
  • Hulladékenergia hasznosításaA szálloda teljes ellátását energiatakarékos rendszerek támogatják: LED technika, intelligens hőmérséklet- és árnyékolás-szabályozás, valamint korszerű szellőztetőrendszer gondoskodik az optimális energiafelhasználásról.
  • Természetes fény és megvilágításA szálloda teljes ellátását energiatakarékos rendszerek támogatják: LED technika, intelligens hőmérséklet- és árnyékolás-szabályozás.
  • Belső levegőminőségKorszerű szellőztetőrendszer gondoskodik az optimális energiafelhasználásról.
  • AnyagfelhasználásAz építkezés során újrahasznosított és környezetbarát anyagokat alkalmaztak, a belső terekben pedig természetes alapú, tartós és könnyen újrahasznosítható burkolatok, textíliák és bútorok kaptak helyet. A TRIBE designfilozófiája a kevesebb több elvét követi: minimalista, funkcionális, mégis kreatív terekkel, amelyek hosszú távon is értéket képviselnek.
  • Akusztikai tulajdonságok időszak LAeq mért [dBA] LAa [dBA] Ka [dBA] LAM [dBA] minősítés (zajterhelési határérték) nappal 47,0 42,5 -1,9 45 megfelel (60) éjjel 45,4 40,0 -1,5 44 megfelel (50) A vizsgálati eredmények és a zajhatárértékek összehasonlítása alapján kijelenthető, hogy a vizsgált épületek által működtetett épületgépészeti egységek működésével összefüggésben kialakuló környezeti zajterhelés a vizsgált üzemállapotok megfelelnek az előírt zajhatárérték követelményeknek, zajhatárérték túllépés nincs.
  • MinősítésekA szálloda BREEAM minősítéssel rendelkezik, amely igazolja, hogy építése és működése megfelel a nemzetközi fenntarthatósági normáknak, és ezt a minősítést többek között az is alátámasztja, hogy az építkezés során sok újrahasznosított anyag került körforgásba. Az anyagok gyártása és beépítése is energiatudatos módon történt, a felhasznált elemeket pedig újracirkulált körforgásba helyezték, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomot. A burkolatos cégek hidrogénenergiát használtak az égetés során.
  • ElektromobilitásAutöltők telepítése folyamatban, amivel lehetőség nyílik a hotel vendégei számára az elektromos autók töltésére.
  • ZöldfelületekAz épületet körbekerülő sétány mentén változatos megjelenésű, biodiverz évelőágyás lett telepítve, 1-1 alacsony cserjesávval kiegészítve. A sétánytól kifelé nagy egybefüggő gyepfelület, majd újabb cserjesávok. Az épület környezetében továbbá ligetes elrendezésben kompakt növekedésű fákat ültettünk. Az épület környezetében a telepítendő növényfajok választásánál maximálisan figyelembe vettük a légiforgalom biztonságát.
  • Esővíz/szürkevíz kezeléseMinden fürdőszobában víztakarékos csaptelepek és zuhanyok működnek, a közösségi mosdókban pedig szenzoros megoldásokat alkalmaznak.
  • HulladékkezelésA hotel működése műanyagmentes koncepcióra épül: egyszer használatos műanyagokat nem alkalmaz, helyettük újratölthető, környezetbarát alternatívákat kínál. A Kevin Murphy kozmetikumok a fürdőszobákban nagyméretű, újratölthető adagolókból érhetők el. A konyha és bár működése során szigorú szelektív hulladékgazdálkodást alkalmaznak, a Grab&Go kínálatban pedig lebomló vagy újrahasznosítható csomagolóanyagokat használnak.

Hogyan szolgálja az ingatlanfejlesztés a szűkebb és tágabb környezetét, az életminőség javítását és a közösségi érdekeket

  • Közösségi funkciókA hotel nemcsak a környezetért, hanem a közösségért is felelősséget vállal. Rendszeresen támogat helyi alapítványokat, nagy hangsúlyt fektet a helyi munkaerő alkalmazására. A fenntarthatósági programok részeként a vendégek is aktívan bevonódhatnak: a szálloda ösztönzi őket az újratölthető palackok és a törölközők tudatos használatára. A fenntartható működés így nem csupán környezetvédelmi törekvés, hanem szerves része a vendégélménynek.

Egyéb adatok

Beruházó, tervező, kivitelező, üzemeltető

  • KategóriaKategóriára váró létesítmények
  • BeruházóWING Zrt.
  • TervezőAspectus Architect
  • KivitelezőSwietelsky Magyarország Kft., Bernecker Zrt.
  • ÜzemeltetőWING Zrt., Accor